A szabadkai parasztegyesület vidékfejlesztési irodát nyit

Hamarosan agrár- és vidékfejlesztési irodát működtet majd a Szabadka Község Parasztjainak Egyesülete a Corvin Mátyás utca 9. alatt, ahol a pályázatírás mellett számos információval látják majd el a termelőket, például naprakész pályázatokat ajánlanak fel a gazdáknak, amennyiben igényt tartanak rá.
Kiss Árpádtól, az egyesület elnökétől megtudtuk, hogy működésük alatt számos tapasztalatot szereztek, ami alapján leszűrték, hogy a gazdáknak mire van szükségük.
– Az egyesület 1995-ban alakult, ám a történelmi parasztegyesület máR 1989-ben működött, csak a miloševići rendszer lemorzsolta azt. Majd '95-ben bekövetkezett az embargó és ha a gazdáinkat akkor nem tájékoztatjuk, rendkívül hátrányos helyzetbe kerültek volna – mondta Kiss Árpád, majd hozzátette, hogy abban az időben ugyan jelen voltak, de nem hivatalosan működtek. Csak 2002-ben jegyeztették be magukat, 2003-ban pedig a tüntetések alatt jelentős eredményeket értek el.
– A gazdatámogatás területén történelmet írtunk, hiszen sem előtte sem utána, akkora mértékű gazdatámogatást nem adott senki. Bár meg kell említenem, hogy az akkori kormányalelnökünk pozitívan állt hozzá ehhez a problémához – emelte ki az egyesület elnöke, de az ez után következő érdekképviseletekben is jelentős eredményeket értek el. Majd hozzátette, amióta a gazdák bejegyzését végzik, a Szabadka Község Parasztjainak Egyesülete volt az első olyan egyesület, amely a környező településeken hálózatot alakított ki, hogy ebben segítséget nyújtsanak a termelőknek.
- El kell mondanom, hogy amikor szétesett a 22 millió fős ország, a gazdák piacot vesztettek és a túltermelés fojtotta meg őket. Egyesületünk legfőbb célja, hogy a piacot visszaszerezzük, vagyis tájékoztassuk a termelőket a lehetőségekről. Amellett, hogy segítünk a gazdaságok bejegyzésében, vezetjük az állatok törzskönyvezését. De bemutatkozunk hazai és külföldi kiállításokon is, ami piaci lehetőségekhez, gazdasági kapcsolatokhoz juttatja a termelőket – mutatott rá Kiss Árpád. Azért, hogy a parasztgazdaságok érvényesülni tudjanak, különböző elvárásoknak, európai szabványoknak kell megfelelniük. Ezért a tervük az, hogy az egyesületet szervezetileg megerősítsék, meghatározzák az alosztályokat és kész, teljes körű szolgáltatást nyújtsanak. Ez lesz az új agrár- és vidékfejlesztési iroda fő feladata, ahol kidolgozzák a tervdokumentációt, ajánlatokkal szolgálnak ahhoz, hogyan és mi kell a korszerű gazdaság kialakításához.

2009.06.10

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer