slideshow 1 slideshow 2 slideshow 3

Több pénzt kellene befektetni a mezőgazdaságba, az ágazaton belül pedig a jószágtenyésztésbe

Több pénzt kellene befektetni a mezőgazdaságba, az ágazaton belül pedig a jószágtenyésztésbe
– hangzott el az állattenyésztés időszerű gondjairól szervezett megbeszélésen.
A Szabadkai Parasztegyesület szervezésében, a tartományi mezőgazdasági titkárság támogatásával Kelebián,
a Ménesben találkoztak a jószágtartók, az állatorvosi és a szelekciós állomások képviselői, akik az intézmények
közti együttműködés szorosabbá tételéről is véleményt cseréltek.
Dobai János tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes kiemelte, hogy mindenképp növelni kell a jószágállományt,

A Szabadkai Paraszt Egyesület a 75. OMÉK-on!

A Szabadkai Paraszt Egyesület a 75. OMÉK-on!

Az idén 75. alkalommal rendezték meg az “Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítást” a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban.
A kiállításon a Szabadkai Paraszt Egyesület is bemutatkozott, mint egyedüli kiállító Vajdaságból.
A rendezvényen az egyesület három működő programját mutatta be nagy sikerrel, valamint partnereit és együttmüködő agrár válalkozóit és intézményeit.

Meghívó

A Szabadkai Paraszt Egyesület
szeretettel meghívja Önt és munkatársait
a „75. OMÉK“ Országos
Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításra
Magyarország legnagyobb agrárgazdasági rendezvényére, amely
2011. szeptember 28 - október 2. között kerül megrendezésre a
Hungexpo Budapesti Vásárközpontban, Albertirsai út 10.

A Szabadkai Paraszt Egyesület
az „A“ pavilon 204/b standján található,
ahol szeretettel várja jelenlegi és jövőbeli partnereit.

megtisztelő látogatására számítva

Szabadka Község Mezőgazdaság-fejlesztési Alap hitelpályázata

Szabadka Község Mezőgazdaság-fejlesztési Alapja pályázatot hírdet
középlejáratú hitelek elnyerésére a mezőgazdasági termelés fejlesztésére
és ösztönzésére Szabadka város területén.
A pénzösszegeket minőségi tenyészállatok, állatatrtó épületek berendezéseinek valamint háziállatok tenyésztéséhez és az állattartáshoz szükséges eszközök, berendezések beszerzésére írányitják.

Hitelfeltételek:

A hitel összege maximum: 1.000.000 (egynillió) dinár
A hitel futamijede 4 év
Az éves kamatláb: 2%
Valutazáradék alkalmazásával
Türelmi ídő: 12 hónap, 1,5%-os ídőközi kamat felszámolásával

Mezőgazdasági hitelek

A Tartományi Mezőgazdasági Fejlesztési Alap pályázatot ír ki hitelek odaítélésére a következő ágazatokra vonatkozóan:

- többéves gyümölcsültetvények telepítésére
- többéves szőlőültetvények telepítésére
- új védett kertek (fóliasátrak, üvegházak) beszerzésére
- új méhkaptárak és méhészeti felszerelés beszerzésére
- új öntözőrendszerek- és berendezések beszerzésére
- új mezőgazdasági gépek beszerzésére

Terület alapú támogatás második forduló.

Felhívjuk azoknak a termelőknek a figyelmét, akik még nem adták át igényléseiket a Terület Alapú támogatásra (szubvencióra), hogy azt még megtehetik ez év szeptember 1-étől szeptember 30-ig.

A 2011. évi terület alapú támogatás elnyerésének egyik feltétele a Földmüves Nyugdíj Alap (PIO) 2011. agusztus 19-ig való befizetése a 2011-es évre.
A terület alapú támogatás összege az idén is 14 000 dinár.
• Vetőmagra 4000 dinárt
• Üzemanyagra (D2, EuroDizel) 4000 dinárt
• Műtrágyára pedig 9000 dinárt kell számlával igazolni hektáronként a termelőknek.

Támogatás idős személyek részéről bérbeadott földek után

Támogatás idős személyek részéről bérbeadott földek után

A Tartományi Mezőgazdasági, Víz- és Erdőgazdálkodási Titkárság nyílvános hírdetményt ír ki a 2011. évben bérbe adott megmunkálható termőföldekre szánt
serkentő eszközök jóváhagyására és használatára

Szarvasmarhatenyésztők számára szakmai tanácskozást szervezünk

Szarvasmarhatenyésztők számára szakmai tanácskozást szervezünk Szerdán Jul 27.-én Szabadkán 11, 30 órától az új városházán (Lazar Nešić Tér 1.) 1. teremben. Az előadók: dr. Hegedűs József, ing. Somogyi István és mások.
Az előadás nyelve magyar. Szervező:a Szabadkai paraszt egyesület

2011. évi terület alapú támogatás

Tekintettel a határídő lejártára, a Szabadkai Paraszt Egyesület felhívja a bejegyzett mezőgazdasági termelők figyelmét, hogy a 2011. évi terület alapú támogatás elnyerésének egyik feltétele a Földmüves Nyugdíj Alapba (PIO) való 42.818,00 dinár befizetése 2010. agusztus 14. és 2011. junius 15. közötti ídőszakban történjen.

A támogatás az idén is 14 000 dinár lesz.

· Vetőmagra 4000 dinárt

· Üzemanyagra (D2, EuroDizel) 4000 dinárt

· Mütrágyára pedig 9000 dinárt kell számlával igazolni hektáronként.

Disznótenyésztő Szakmai Tanácskozás 2011.05.25.

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer